KILENCEDIK.HU: 2025 Alfabéta- és Korcsmáros Pál-díjasai
A hétvégi 20. Budapesti Nemzetközi Képregény Fesztiválon tartották az idei Korcsmáros Pál- és Alfabéta-díjak átadóját is.
A Korcsmáros Pál-díjat Csordás Dániel kaphatta. A díjat a Korcsmáros-család képviseletében Korcsmáros Gábortól, a Képes kiadó vezetőjétől vehette át. Méltatást Bayer Antal intézett felé:
Tehetséges magyar művészekről gyakran mondjuk, hogy ha nyugatabbra, egy nagyobb országban születnek, ha olyan nyelven alkotnak, amelyet jóval többen értenek, egészen biztosan világhírűek lennének. És akkor el lehet merengeni azon, hogy milyen lett volna a Flintstone-rajzfilm eredetiben, ha egy Romhányi Józsefre bízzák a szöveg megírását – biztos mindenki tudna mondani ehhez hasonló példákat.
A képregényekre pedig hatványozottan érvényes ez a felvetés. Állítólag Sebők Imrének fel is ajánlották a Tarzan megrajzolását, csak hát akkor még nem volt valami praktikus a távmunka, ő pedig nem akart elköltözni. Zórád Ernő talán nem is akar soha festő lenni, ha tudja, hogy a képregényekkel odakint egész jól lehet keresni. Díjunk névadójának, Korcsmáros Pálnak pedig remekül feküdtek volna az ötvenes évek még nem véresen komoly amerikai képregényei, simán rivalizálhatott volna Alex Toth-tal vagy Will Eisnerrel.
Ahogy a neves elődöknek, Csordás Dánielnek is Magyarországot osztották, és amikor úgy döntött, hogy képregényrajzoló lesz, a hazai piaci viszonyokkal kellett szembesülnie. Most azt mondja, nem érdekli a szuperhősök világa, és már nem fogjuk megtudni, húszévesen mennyire állt volna ellen egy olyan felkérésnek, hogy rajzoljon Batmant vagy Pókembert. Bill Waterson sem fogja már meghívni asszisztensnek a Kázmér és Hubához, és bár eddigi munkássága ismeretében engem speciel érdekelne egy Csordás-manga (akár a fordítva olvasást is felvállalva), azt hiszem, ez is kimarad az életünkből. És ha a Manchester Unitednek vagy a Paris Saint-Germainnek szüksége lenne egy új arculatra, vajon az angol vagy francia ustawka-szervezőknek ugyanúgy eszükbe jutna Dani, mint az újpestieknek?
Mennyi lehetőség rejlik a párhuzamos univerzumokban…
De eszünkbe se jusson panaszkodni. Idehaza kevesebb a lehetőség, kevesebb a megjelenési alkalom, kevesebb a pénz, kevesebb az elismerés – és Csordás Dániel remekül megtanult abból főzni, ami jut neki. A kényszerekkel dacolva olyan képregényekkel ajándékozott meg minket, amelyek sehol máshol nem készülhettek volna, Bikfic kalandjaitól a többszörösen Alfabéta-díjas képregényblogján át a fergeteges Wales-i bárdok adaptációig.
Köszönjük Daninak az eddigi képregényeit, és kívánjuk neki, hogy a lehető legtöbbet meg tudja valósítani a tervezett jövőbeliekből – tudom, hogy messze nem üres még az a bizonyos fiók.
Ezt követték az Alfabéta-díjak, mellyel a Magyar Képregény Szövetség az előző naptári év legjobb új magyar képregényeit ismeri el. A 20 oldalnál rövidebb Kép-novella kategóriában Hudra Móni és Oravecz Gergő, A természet hangja című szöveg nélküli képregénye nyert. Méltatást Kleinheincz Csillától hallhattunk:
Alkotóként számomra a szavak jelentik az otthonosságot, de nagyra értékelem és csodálom, amikor valaki szavak nélkül is olyan érzelmi mélységet képes kifejezni egy másik műfajban, mint a legjobb írók. Hudra Móni és Oravecz Gergő története olyannyira kerek egész és némaságában is olyan harmonikusan szól, hogy még a hozzábiggyesztett címet sem igényli: igazi gyöngyszem, tanítandó mintapéldája a silent comic alzsánerének. Két oldalban mond el egy kompakt történetet, és minden képkockájában teljesíti azt, ami egy jó történettől elvárható: sodorja magával az olvasó-néző figyelmét, és egyúttal kinyitja a képeket egy tágabb és új utakra vezető értelmezés felé is. A jól eltalált részletek mélyítik a mágikus hangulatot, és kis feszültséget visznek a lírai és meditatív képregénybe. A színek, tónusok és vonalvezetés tökéletes összhangban vannak a cselekménnyel, öröm lenne több ilyen képregénnyel találkozni.
A minimum 20 oldalas Kép-regény kategóriában idén a Magyar rocktörténet ’80 – ’90 nyert, melynek írója Kántor Mihály, rajzolója Haragos Péter és Felvidéki Miklós voltak. Méltatást Szabó Zoltán Ádámtól hallhattak azok, akik nem hátul ültek:
A Magyar rock története nehezített pályán mozog. Adatokban túlcsorduló ismeretterjesztő jellege feszegeti a képregény közlési határait, a képregényolvasó pedig elsősorban átélhető történetekhez van szokva. Hogy tovább rontsák helyzetüket, a Képes krónikák csapata egy olyan tengeren bontott vitorlát, amelyet árgus szemű fanboy pecások ezrei betéve ismernek – persze a partról. Képregényesként jól ismerjük a jelenséget: ha az új X-men moziban Rozsomák hajában egy tincset is elront a fodrász, ha az egyenruhák terén a megengedettnél többet kreatívkodott a ruhatervező, máris verik a billentyűzetet a felháborodott rajongók. Érthető, mert a képregények hőseit a karosszékeinkbe, ágyunkba engedjük, személyes kapcsolatot ápolunk velük, vágyakat, alapvető fontosságú gondolatokat, emlékeket személyesíthetnek meg. Na, a rocksztárokkal pont ugyanez a helyzet. Jaj annak, aki elront bármit is!
Ráadásul nehéz olyat mondani, amit Sebők János és Jávorszky Béla Szilárd ne írt volna le könyveikben.
Tehát adott egy helyzet, amiből nem lehet jól kijönni. De, mint ez a díj is sugallja, mégis sikerült. Akkor ez mégis hogyan sikerült?!
A már említett adattengert ellenpontozza, a korszakot átélhetővé teszi Karcsi története, aki megjeleníti a Kádár-korszak megalkuvásokkal terhelt emberét. Értjük őt, mert nem kell túl messzire mennünk ahhoz, hogy akár saját kiterjedt családunkban is találjunk hozzá hasonló történeteket. A képekért felelős csapat pedig először is föl kellett hogy nőjön a feladathoz és bizony meg kellett kutatnia a kötelezőket, a gitárokat, erősítőket, dobszerkókat és úgy az egész tárgyi környezetet. Erre rakódik rá a két rajzoló egyéni látásmódja, hol dinamikus, hol kimért, hol realisztikus, hol karikatúra-jellegű rajzaik, az ezeket kordában tartó visszafogott színpaletták és a határozott művészeti vezetés. Nem túlzás, hogy ezek a képregényoldalak megállnák a helyüket a világon bárhol.
Beszéltem korábban a képregény kötöttségéről, szemben a könyvvel, de ne feledjük, hogy más téren nagyobb szabadsággal is rendelkezik! Olyat tud, amit semmilyen más médium nem tud. Nincsenek videófelvételeink a CPG koncertjeiről. Vannak rajongók, újságírók és belügyminisztériumi fotók, vannak visszaemlékezések vagy jelentések spicliktől. Ezek még nem állnak össze koncertélményekké. Azt hogy Haska Béla hogyan üvöltött a mikrofonba és milyen fejet vágott Erdős Péter – na, arra valóak a rajzok, a képregény!
Végezetül idén rendhagyó módon kiosztották az Alfabéta Extra díjat is, ami a két állandó kategória keretei közé nem férő, de minősége okán mégis díjazásra érdemes, jelentős munkáknak jár. Ezt idén a Megkerült cirkáló nyerte, melyet a Cs. Horváth Tibor – Halasi Éva Rejtő adaptációs képregényt alapjául véve Garisa H. Zsolt (szöveg, forgató, rajz) és Varga „Zerge” Zoltán készített. Szabó Zoltán Ádám méltatása:
Néhány hónapon belül kétszer is megkaptam riporterektől ezt a kérdést: milyen a magyar képregény, vannak-e sajátosságai? Mindkétszer valami olyasmit mondhattam, hogy az adaptációs képregény leáldozásával, a szabadpiac bejövetelével már nem lehet tipikus magyar képregényről beszélni. Egyik ilyen, a másik éppen az ellenkezője.
Csakhogy Garisa Zsolt – és Varga Zerge Zoltán – Rejtő képregényei mégis nagyon magyarok. Az adaptációs képregény hagyományát viszik tovább, miközben valami egészen újat is teremtenek. Mélyebbre ásva, a tartalmuk, Rejtő a nyelvi leleményességre alapozó, az állítások és a valós történések közötti ellentétre épülő pesti kávéházi humora annyira sajátosan a miénk, hogy már sok évtizede nem is értjük, miért nem fedezték föl külföldön. Korcsmáros és Garisa arcai, képi világa pedig olyannyira a miénk, hogy akkor is otthon érezzük magunkat ezekben a képregényekben, ha történetesen nem a hetedik kerületben, hanem Oakland veszélyes kikötőiben járunk.
A Rejtő-Korcsmáros sorozat, amit nyugodtan hívhatnánk Rejtő-Korcsmáros-Garisa sorozatnak is, egyidősek a hazai képregényes újhullámmal. 2003-ban nem hittünk a szemeinknek: ilyet lehet itthon? És nem csak lehetett, de újabb és újabb albumaival mércét mutatnak a többi képregényalbumnak következetes képi világával, hangulatos és ízléses színezésével, betűbeírásával, nyomdaminőségben és hosszan sorolhatnánk, de legfőképpen alázatos odaadásuk az, amelyeknek hála ezek az albumok úgy jelentenek világszínvonalat, hogy én korábban még azt bizonygattam, mennyire csak a miénk.
Gratulálunk a győzteseknek!
A KÉP-NOVELLA kategória jelöltjei voltak:
Ágoston, a nukleáris baromfi: Bizonyos szempontból (írta és rajzolta: Vass Róbert, megjelent önálló füzetként) →Interjú a Roboraptoron.
A kártyaparti (írta: Somogyi György, Dobó István, rajzolta: Tebeli Szabolcs ‘Brazil’, megjelent a Kittenberger Extra: A kezdetek füzetben) →Interjú a Kilencedik.hun.
Szondi két apródja (Arany János nyomán írta: Bátori Anna, rajzolta: Oravecz Gergely, megjelent a Nemzeti Köznevelési Portálon. →Interjú a Roboraptoron.
A természet hangja (írta és rajzolta: Hudra Móni, Oravecz Gergely, megjelent: Untold Stories #3, BP Zines) →Interjú a Roboraptoron.
Foot Reading (írta és rajzolta: Poór Dorottya, megjelent Witches, BP Zines) →Interjú a Kilencedik.hun.
A KÉP-REGÉNY kategória jelöltjei voltak:
Egy férfi és a felesége (írta és rajzolta: Baranya Tamás, Comicsmania Kiadó) →Interjú a Roboraptoron.
Az Ezerfejű történetei: Mihály és a sárkány (írta: Rédei Viktória, rajzolta: Gyuricza Márta, szerzői kiadás) →Interjú a Roboraptoron.
A Karom Rendje (írta: Pádár Ádám, Szebeni Péter, rajzolta: Szebeni Péter, 5Panels) →Interjú a Roboraptoron.
Lelle, az egyetemista zombivadász (írta és rajzolta: Tóth Panna, 5Panels) →Interjú a Roboraptoron.
Magyar Rocktörténet 2. (írta: Kántor Mihály, rajzolta: Haragos Péter, Felvidéki Miklós, Képes Krónikák Kiadó) →Interjú a Roboraptoron.
Kategóriák:A nyitóképet Dancs Enikő Bianka készítette a 20. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon