FEOL: Százhúsz éves lenne, aki jól hitte, amikor „Azt hitte, hogy kacagtatott”
Ritkának nem mondanám, inkább azt, hogy tucatszám vannak olyan szavak, kifejezések, amiket mindenki ismer ugyan, de ha egy bizonyos élethelyzetről, dologról, emberről van szó, akkor a társadalom egy jelentős csoportja azonnal egy emberre asszociál.
Ezen csoport szokásához az is hozzátartozik, hogy, azonnal nevetnek, Fülig, függetlenül attól, hogy egy rég halott ember jut eszükbe. Mik ezek a szavak és kifejezések? Itt van például a testőr, a Galamb, a kapitány, a Timbuktu, vagy az orosz hússaláta, de mondhatnám azt is hogy Csülök, vagy hogy Török Szultán, esetleg idegenlégió. Aki egyszer olvasott Rejtő Jenő regényeket, az azonnal tudja, hogy mi a dörgés.
Idegenlégiós regények teljes sorozata volt gyermekkorunkban a polcon, és a fényes, fóliázott, napsárga könyvek rendszeresen elvittek minket egy olyan tájra, ahol mindig is szerettünk volna lenni. A sosem hosszú, és egy pillanatra sem unalmas leíró részek azonnal elvarázsolták a környezetünket kitöltő teret, és mi, az olvasás nevű játék szereplői egy másik síkba kerültünk. Az akkor még ponyvaként számon tartott könyvek lapjait hajtva életre kelt a kalandregények dzsumandzsija.
Csakhogy a Jumanji társasjáték, az olvasás meg olyan, mint a szabadság, vagyis magányos, dolog, mondják a kötekedők, de nem. A Rejtő által létrehozott világ mindenkinek ugyanazt a tapétát hasította fel a szobája falán, és ez a hasadás a tér és az idő szövetén is végbement, és betódultak hozzánk mindannyian.
Hogy mi történik azzal, aki megpróbál ellenállni a szereplők áradatának, el sem merem képzelni. Gorcsev Iván, Piszkos Fred, Fülig Jimmy, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins és a két úr, Vanek, és Wagner, na meg persze a Nagy Levin.
Ja, és mielőtt kitörne valami oltári nagy verekedés, senki se tegye fel a kérdést, hogy ki az a Levin? A könnyes Troppauer Hümér, Buzgó Mócsing, és véletlenül sem utolsó sorban, hanem inkább desszert gyanánt a hosszú combú Szőke Ciklon mind előttünk vonul, száguld, verekszik vagy menetel.
Elmondhatatlan izgalmak távoli országokban, amiket egészen közel hozott hozzánk a szerző, de mi magunk sem tudjuk olvasás közben, hogy a korabeli Pest életét, problémáit és figuráit költöztette Észak-Afrikába, Marokkóba vagy éppen Nizza-ba, vagy a kinti visszásságokat adaptálja magyar területre.
Nem hittem el, hogy ezt a kettősséget képes valaki más is átadni úgy, ahogy azt az olvasó elképzeli. Aztán amikor a 105 éve született író, költő, kabaré- és színpadi szerző, filmíróról esett szó a születésnapja alkalmából, akkor eszembe jutottak Korcsmáros Pál színes képregényei, melyek teljes mértékben visszaadják azt, amit csak lehet abból a hangulatból és érzésből, melyet a Rejtő Jenő írásaiért rajongók várnak.
Ő, a kereken 50 éve elhunyt Korcsmáros Pál megérezte a kapcsot a távoli vidékek és Pest között, és a karaktereket is úgy látta, ahogy mi, Rejtőért rajongók. Ez is emléket állít a negyven évet sem élt írónak, mert a valaha pengős írások, a füzetek, a ponyvának titulált regények szereplői egytől egyig kemény kötésűek voltak, és mostanra eljutottunk oda, hogy már nem csak a Rejtő könyvek vannak kemény kötésben, hanem még az azokból készült képregények is.
Sír (a) felirat
Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői hant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csira
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hangjaira!
Ámen.
(Rejtő Jenő)
[1905. március 29. - 1943. január 1.]